NEGYEDIK RÉSZ — Amikor a feleségem megtagadta anyámtól az autót a kórházhoz, egyetlen nyugodt mondatomtól remegni kezdett a keze

NEGYEDIK RÉSZ

A rendőrség már úton van a megadott címre.

Néhány másodpercig egyikünk sem szólt.

A falióra kattogása hangosabbnak tűnt, mint korábban bármikor.

— Ez tévedés — mondta Réka.

— Farkas úr, én nem írtam alá semmilyen meghatalmazást.

— Tudom. Ezért kérdeztem, biztonságban van-e.

— Itt vagyok az édesanyámmal.

— Akkor ne engedje, hogy bárki elhagyja a házat a dokumentumokkal. A kollégák hamarosan odaérnek.

Réka hirtelen a dolgozószoba felé indult.

— Hová mész? — kérdeztem.

— A táskámért.

— A táskád a földszinten van.

Megállt.

A tekintete elárulta, hogy ezt ő is tudja.

A csengő megszólalt.

Réka összerezzent, én pedig anyám elé álltam. Két rendőr lépett be, mögöttük Farkas András, a hagyatéki ügyvéd. Az ügyvéd kezében egy vékony, bordó irattartó volt.

— Kelemen úr? — kérdezte.

— Igen.

— Ezt önnek hoztam. A vizsgálat eredménye és a meghatalmazás eredeti példánya van benne.

Réka az ajtó felé nézett.

— Ez nevetséges. A férjemmel közösen intéztünk mindent.

Az idősebbik rendőr elővette a jegyzetfüzetét.

— Asszonyom, kérem, maradjon itt.

— Én a felesége vagyok!

— Ezt senki nem vitatja. De felmerült, hogy hamis meghatalmazással próbált hozzáférni egy hagyatéki ügyhöz.

Réka hozzám fordult.

— Dávid, mondd meg nekik, hogy ez félreértés!

A kezemben remegett az irattartó, de a hangom nyugodt maradt.

— Nem tudom nekik ezt mondani.

— Te tényleg elhiszed, hogy én ezt tettem?

— A te aláírásod van a lapon.

— Bárki aláírhatta!

Farkas András kinyitotta az irattartót.

— Ezért készült szakértői összehasonlítás. Az aláírás nemcsak az ön butikjának korábbi szerződéseivel egyezik, hanem azzal a kézírásos megjegyzéssel is, amelyet a közjegyzői irodában hagyott.

Réka szája szétnyílt, de nem jött ki hang a torkán.

Az ügyvéd elém tette a vizsgálat eredményét.

— A genetikai egyezés kilencvenkilenc egész kilencvenkilenc százalékos. Márton Sándor az ön vér szerinti apja volt.

Anyám lehajtotta a fejét.

Én a papírt néztem.

Nem éreztem diadalt. Nem éreztem azt a gazdagságot sem, amelyet Réka szemében láttam. Csak azt éreztem, hogy egy egész életemben hiányzó mondat végre helyére került.

— Mi van az örökséggel? — kérdezte Réka alig hallhatóan.

Az egyik rendőr ránézett.

— Asszonyom, ez most nem az ön kérdése.

— De a férjem vagyona!

— A hagyaték az ön férjének személyes tulajdona lesz, ha elfogadja. Önnek ehhez nincs automatikus hozzáférése.

Réka ekkor rám nézett. Nem harag volt a szemében, hanem félelem.

— Dávid, beszéljük meg kettesben.

— Már éveken át beszélhettünk volna.

— Én csak megijedtem.

— Anyám is megijedt ma reggel.

— Nem akartam bántani.

— Mégis megtetted.

A rendőrök átvizsgálták a dolgozószobát. A hamis meghatalmazás másolata mellett megtalálták Réka laptopján a levelezést azzal a közvetítővel, aki pénzért vállalta volna az örökség gyors átírását. Nem tartóztatták le azonnal, de elkísérték, hogy tanúvallomást tegyen, és közölték vele, hogy a butik iratait is bekérik.

Réka még egyszer visszafordult az ajtóból.

— Dávid, ne engedd, hogy mindent elvegyenek tőlem.

— Nem én vettem el tőled.

— Akkor ki?

— A döntéseid.

Miután elment, leültem anyám mellé.

A ház hirtelen túl nagynak tűnt.

Farkas András összecsukta az irattartót.

— Ha szeretné, egy másik napon folytatjuk.

— Igen. Kérem.

— És a felesége?

— Nem tudom, mi lesz vele.

— Ez most először nem az ön feladata.

A mondat egyszerű volt, mégis úgy éreztem, mintha valaki végre levette volna rólam a láthatatlan kötelet.

Másnap Réka ügyvédje felhívott.

— A felesége szeretne visszaköltözni — mondta.

— Nem.

— Közös vagyonról van szó.

— A házasságunk alatt vezetett számlák és tárgyak elszámolását természetesen rendezem. De a házba nem költözhet vissza.

— Ezt ő nehezen fogadja el.

— Én is nehezen fogadtam el sok mindent. Mégis elfogadtam.

— Üzen valamit?

— Azt, hogy minden hivatalos ügyet az ügyvédeken keresztül intézzünk.

Az ügyvéd felsóhajtott.

— Megértem.

— És még valami.

— Igen?

— Ne mondja többé, hogy én rúgtam ki. Ő döntött úgy, hogy az anyám nem az ő problémája.

A hívás után felmentem az emeletre. Réka gardróbja üres volt. A vállfák lassan himbálóztak a nyitott szekrényben, mintha valaki még mindig ott állna közöttük.

A hálószoba sarkában ott maradt egyetlen tárgy: a fehér porcelánból készült banánkenyér-tál, amelyről a sütemény morzsái már eltűntek.

A fólia viszont a konyhapulton feküdt, gyűrötten, egy apró barna morzsával a közepén.

Nem dobtam ki.

Hetek teltek el.

A válási papírokat végül mindketten aláírtuk. Réka butikját eladták, hogy rendezze a tartozásait. Nem örültem neki. Nem kívántam neki csődöt, csak nem voltam hajlandó többé csendben mögé állni, miközben ő másokat taposott el.

Anyám állapota stabil maradt. Minden reggel elmentünk sétálni a folyópartra, délután pedig a nappali ablakánál ült, és apró papírsárkányokat hajtogatott az unokahúgomnak.

Én új munkát vállaltam egy kisebb építészeti irodában. Reggelente magam készítettem kávét, és végre nem ellenőriztem háromszor, milyen hangulatban van az, akivel egy fedél alatt élek.

A házban újra volt levegő.

Három hónappal később az első hó reggelén anyám a konyhaasztalra tett egy frissen sült banánkenyeret.

— Ez most nem Rékának készült — mondta.

— Tudom.

— Hanem neked.

Elmosolyodtam.

— Akkor kérek egy nagyobb szeletet.

A telefonom ekkor rezegni kezdett. Réka üzenete volt.

„Találkozz velem. Most már értem, mit rontottam el. Kezdjük újra.”

Sokáig néztem a kijelzőt.

A régi Dávid talán válaszolt volna. Magyarázkodott volna. Megpróbálta volna megmenteni azt, amit egyedül soha nem tudott megmenteni.

Én csak ennyit írtam vissza:

„Nem haragszom rád. De nem megyek vissza abba az életbe.”

Aztán töröltem az üzenetet, és leültem anyám mellé.

Az ablakpárkányon ott állt a régi kórházi táska. A barna bőrön a kis sárga madár kissé megkopott, a varrás mellett pedig egy szál vörös fonal lazán lógott.

Anyám megfogta a kezem.

— Készen állsz?

A frissen hulló hó hangtalanul betakarta az udvart.

— Igen — mondtam.

És ezúttal tényleg igaz volt.