4. RÉSZ

…Kenneth keze még mindig a kilincs fölött lebegett, amikor Walter kinyitotta az ajtót.

Két rendőr állt a folyosón.

A hátsó szobában Brenda sírni kezdett.

– Mrs. Gable? – kérdezte az egyik rendőr. – Ön tett feljelentést?

– Nem – feleltem. – A könyvelő értesítette önöket.

Kenneth azonnal közbevágott.

– Ez családi ügy. Félreértés történt.

A rendőr ránézett.

– Akkor ezt könnyű lesz tisztázni. Kérem, tegye az asztalra a kezét.

Kenneth nem mozdult.

– Anya, mondd meg nekik, hogy nem történt semmi!

A hangja már nem volt dühös.

Kétségbeesett volt.

– Nem tudom megmondani, hogy nem történt semmi, amikor minden megtörtént – válaszoltam.

Walter a rendőröknek adta a beléptetési adatokat, a számlakivonatokat és az alapító okirat másolatát. Brenda a telefonjáért nyúlt, de az ügyvéd megállította.

– Ne töröljön semmit.

– Nem töröltem volna!

– Akkor nem lesz oka aggódni.

Kenneth ekkor felém fordult.

– Még mindig az anyád vagyok – mondta halkan. – Nem teheted ezt velem.

– Én nem tettem veled semmit. Te írtad le, hogy nincs rám szükséged.

A rendőr megkérte, hogy forduljon meg.

A csuklójára nem került bilincs azonnal. Előbb felolvasták a jogait, aztán kikísérték az épületből. Brenda néhány percig még az ügyvéddel vitatkozott, majd őt is elkísérték további kihallgatásra.

Mason az ajtóban állt.

– Én nem tudtam az átutalásokról – mondta.

– Elhiszem.

– Akkor most megbocsátasz?

A kérdés fájt, mert túl korán érkezett.

– Most nem megbocsátásra van szükségünk, Mason. Hanem igazmondásra.

Aznap este negyvenkilenc nem fogadott hívásom volt. Másnap reggel még harmincnégy.

Kenneth ügyvédje is keresett.

– Asszonyom, szeretnék egyezséget ajánlani – mondta a telefonban.

– Nem beszélek jogi ügyekről közvetlenül önnel. Walter megkap minden ajánlatot.

– A fia nehéz helyzetben van.

– Ezt ő választotta.

– Ön az édesanyja.

– És ő felnőtt ember.

Délután Kenneth egyik barátja hívott. Azt mondta, Kenneth csak fel akarta mérni a számlák állapotát. Aztán Brenda testvére keresett, és azt állította, hogy a tanácsadói munkát valóban elvégezte, csak rosszul vezette a nyilvántartást.

!!! Me dieron por muerto y cerraron mi ataúd, pero cuando mi hermana gritó, mi esposa dejó de sonreír

Mindenki vissza akarta venni a szavakat.

De a leírt szavak nem tűntek el.

Három nappal később Walter meghívott az irodájába. Az asztal közepén egy hordozható lejátszó állt.

– Ezt Kenneth ügyvédje küldte át – mondta.

– Mi ez?

– Egy hangfelvétel a vállalati irodából. Azt állítják, bizonyítja, hogy ő csak segítséget keresett.

Megnyomta a gombot.

Kenneth hangja betöltötte a szobát.

– Anyám túl öreg ahhoz, hogy kezelje ezt a pénzt. Ha megijesztjük, aláír majd mindent.

Brenda hangja követte.

– Akkor küldjük el neki azt az üzenetet. Ha azt hisszük vele, hogy nincs családja, megtörik.

Egy pillanatnyi csend után Kenneth nevetett.

– Nem fog hiányozni neki a vacsora. Majd megbékél, ha meglátja, hogy nincs hová mennie.

A felvétel leállt.

Nem sírtam.

Ez volt benne a legfurcsább.

Eddig mindig azt hittem, a legnagyobb fájdalom az lesz, ha egyszer hallom, hogy nem szeretnek. Tévedtem. A legrosszabb az volt, amikor meghallottam, milyen könnyedén terveztek ellenem.

Walter kikapcsolta a lejátszót.

– Most már érti, miért nem szabadott velük négyszemközt egyezséget kötnie?

– Értem.

– A felvételt átadjuk a hatóságoknak.

– Tegye.

A következő hetekben a házak kiürültek.

Kennethék a tengerparti ház nappalijában hagytak egy bekeretezett családi fényképet. Azon még mindenki mosolygott. Én a háttérben álltam, kezemben egy tál süteménnyel, Kenneth pedig a vállamra tette a kezét.

A kép alatt üresen maradt a fal.

A ház, amelyből annyi nevetés áradt, most visszhangzott.

A saját házamban is megváltozott valami. A vendégszoba, ahol Kenneth gyerekkorában aludt, üres lett. A szekrényben csak egy törött játékautó maradt, amelynek egyik kereke hiányzott.

Nem dobtam ki.

Nem azért, mert vissza akartam kapni a régi életet. Hanem mert az a fiú, aki valaha ezzel játszott, tényleg szeretett engem. A férfi, akivé később vált, azonban más döntéseket hozott.

Hat héttel később Mason meglátogatott. Nem egyedül jött. A hatéves kislányát, Lilyt is magával hozta.

Lily a konyhaasztalnál rajzolt, én pedig fahéjas almát tettem elé.

– Nagymama, ez a házad? – kérdezte.

– Igen.

– Akkor te vagy itt a főnök?

Elmosolyodtam.

– Mondhatjuk így.

– Apa azt mondta, minden házban kell lennie valakinek, aki vigyáz rá.

!!! 4. RÉSZ — Amikor a férjem anyja bőröndökkel költözött a hálószobámba, egyetlen kérdésemre mindenki elnémult

Mason lehajtotta a fejét.

– Ezt mondtam.

Lily elővett egy piros ceruzát, és a rajz tetejére nagy betűkkel ráírta: ITTHON.

A torkom összeszorult.

– Szép lett – mondtam.

– Neked rajzoltam. Hogy tudd, hová tartozol.

Mason ekkor megszólalt.

– Anya, tudom, hogy későn jöttem.

– Igen.

– Nem akarok pénzt. Nem akarom a házadat. Csak szeretném, ha egyszer újra beszélnél velem.

Ránéztem a fiamra. A szemében szégyen volt, de most először nem próbáltam meg levenni róla ezt az érzést.

– Beszélhetünk – mondtam. – De nem úgy, mintha semmi sem történt volna.

– Tudom.

Ez volt az első őszinte mondat, amelyet tőle hónapok óta hallottam.

Új életet kezdtem, bár ugyanabban a házban maradtam.

Hetente három délelőtt a városi könyvtárban dolgoztam, ahol a régi helytörténeti iratokat rendeztem. Délutánonként a kertet gondoztam. Új rózsákat ültettem a veranda mellé, és minden este feljegyeztem egy mondatot arról, miért volt aznap jó felébredni.

Az első havazás december elején érkezett.

A hó vékony takarót vont a kerítésre. A régi réz madárfüttyös kulcstartó a szélben csilingelt, ahogy Arthur idejében. Most nem figyelmeztetésnek hallottam.

Hazatérésnek.

Karácsony előtt üzenet érkezett Kennethtől. Nem hívott. Tudta, hogy többé nem ugrok minden csörgésre.

Azt írta: Hiányzol. Beszéljük meg. Vissza akarom kapni a családomat.

Sokáig néztem a képernyőt.

A régi ösztön azt súgta, válaszoljak azonnal. Kérdezzem meg, evett-e. Van-e hol aludnia. Szüksége van-e pénzre.

Aztán Lily rajzára néztem a hűtőszekrényen.

ITTHON.

Végül ezt írtam vissza:

– A családot nem visszakapni kell. A bizalmat kell újra felépíteni. Én többé nem fogom helyetted megtenni.

Elküldtem.

Nem jött válasz.

Nem vártam rá.