A feleségem azt mondta, James miattam feküdt le vele, aztán meglátta, mit tartok a kezemben, és elnémult

A feleségem még aznap reggel a szemembe mondta, hogy James azért fejezte be benne, mert én olcsó óvszert vettem, aztán úgy nézett rám, mintha nekem kellene bocsánatot kérnem.

Néhány másodpercig mozdulatlanul ültem a konyhaasztalnál. A kávém kihűlt a fehér bögrében, a falióra pedig minden egyes kattanással hangosabban jelezte, hogy valami visszavonhatatlanul eltört közöttünk.

Odakint egy szomszéd füvet nyírt a zsákutcában. A túloldali verandán lógó amerikai zászló vadul csapkodott a délutáni szélben. Minden olyan normálisnak látszott, hogy attól majdnem rosszul lettem.

Odabent semmi sem volt az.

Anna felment az emeletre, én pedig ott maradtam a széken, amelynek egyik lába mindig billegt. Három évvel korábban James segített megjavítani, miközben sört ivott a grill mellett, és a vállamat veregetve azt mondta:

– Testvér, rád mindig számíthatsz.

James nem idegen volt. Vacsorázott nálunk. A nappalinkban nézte a mérkőzéseket. Anna a születésnapján még egy saját készítésű tortát is sütött neki.

Ezért adtam neki több alkalmat is, hogy elmondja az igazat.

Nem azért, mert semmit sem tudtam.

Azért, mert tudni akartam, meddig megy el, ha azt hiszi, én még vak vagyok.

Pár perc múlva meghallottam, ahogy az emeleti fiók kinyílik, majd becsapódik. Anna visszajött, kezében a telefonjával.

– Komolyan itt fogsz ülni, és így nézel rám? – kérdezte.

– Hogyan nézek rád?

– Úgy, mintha bíró lennél.

Majdnem felnevettem, de csak belekortyoltam a keserű kávéba.

– Egyetlen kérdést tettem fel.

– És válaszoltam rá.

– Nem. Olyasmiről magyaráztál, amire nem kérdeztem rá.

Az arca egy pillanatra megváltozott. Aztán összefonta a karját.

– Te mindig kiforgatod a szavaimat.

– Lehet, hogy most először nem én forgatom ki őket.

– Mit akarsz tőlem?

– Az igazat.

– Már elmondtam.

Bólintottam.

– Rendben.

Ez az egyetlen szó jobban zavarta, mint bármilyen kiabálás.

– Ennyi? – kérdezte.

– Ennyi.

A telefonom kijelzője alatt ott lapult egy összehajtott, barna szélű nyugta. Nem volt fontosnak látszó tárgy, mégis egész délután azt szorongattam. Két nappal korábban találtam a teherautóm ülésén, a hátoldalán pedig egy telefonszám állt és egy mondat: „Ne higgy annak, amit Anna mond Jamesről.”

A szám tulajdonosa egy nő volt, akivel még soha nem találkoztam.

Laura.

James felesége.

Este hat óra negyvenhét percre megbeszéltem vele egy találkozót. Anna erről semmit sem tudott.

Amikor felálltam, és a kulcsaimért nyúltam, Anna hirtelen utánam szólt.

– Dávid, hová mész?

Megfordultam. A kezemben nemcsak a kulcsaim voltak, hanem egy vékony, fekete irattartó is.

Anna tekintete azonnal odatapadt.

Most először nem volt kész magyarázata.

– Mi van abban? – kérdezte rekedten.

A bejárati ajtóhoz léptem. Az ujjaim már a kilincsen voltak, amikor a csengő megszólalt, és Anna arca teljesen elsápadt…

2. RÉSZ

…Az ajtó előtt Laura állt, egyik kezében vászontáskával, a másikban egy apró, régi hangrögzítővel. Nem hasonlított arra a nőre, akit James néha képeken emlegetett. Sápadt volt, a haja nedvesen tapadt a homlokához, és a kabátujján egy sötét olajfolt húzódott végig.

– Dávid? – kérdezte.

– Igen.

– Bemehetek?

Anna mögöttem megmozdult.

– Ki ez?

Laura ránézett, és csak ennyit mondott:

– A nő, akinek a férjével lefeküdt.

A levegő megállt a nappaliban.

Anna telefonja kiesett a kezéből, és tompa koppanással landolt a parkettán. Én félreálltam az ajtóból.

– Gyere be.

Laura belépett. A vászontáskából nedves föld szaga áradt, mintha valahol egy pincében töltötte volna az egész napot. Anna a lépcső mellett állt, és először láttam rajta valódi félelmet.

– Anna, ez nem az, aminek látszik – mondta.

Laura keserűen elmosolyodott.

– Pontosan ezt mondta James is.

– Te nem érted, mi történt – vágta rá Anna.

– Két hónapja értem. Csak eddig nem volt bizonyítékom.

Leültünk az étkezőasztalhoz. A billegő szék nyikorogni kezdett Laura alatt, ugyanaz a hang volt, amelyet James éveken át hallgatott, miközben a házunkban otthonosan viselkedett.

– Két napja azért hagytam azt a nyugtát a teherautódban, mert James rájött, hogy követem – mondta Laura. – Azt mondta, ha beszélek, mindent rád fognak kenni.

– Mit?

Laura a táskájába nyúlt, és elővett egy szétázott dossziét.

Anna rögtön felállt.

– Ezt nem teheted meg.

– Már megtettem.

– Dávid, ne hallgass rá! Ő betegesen féltékeny.

– Akkor miért tudja, hogy a céged számlájáról háromszor utaltak pénzt egy nevadai vállalkozásnak? – kérdezte Laura.

A mellkasom összeszorult. A vállalkozásom könyvelését Anna kezelte. Az elmúlt hónapokban több hibát is találtam, de mindig azt mondta, a könyvelő új rendszere miatt keveredtek össze a tételek.

– Jamesnek van hozzáférése a számlákhoz? – kérdeztem.

Anna nem válaszolt.

Ez volt az első valódi válasz aznap.

Laura bekapcsolta a hangrögzítőt. Előbb csak sercegés hallatszott, aztán James hangja töltötte be a konyhát.

– Dávidnak el kell hinnie, hogy az egész csak egy viszony volt – mondta a felvételen. – Ha dühös, nem fogja átnézni a papírokat.

Anna hangja következett.

– És ha mégis átnézi?

– Akkor majd úgy néz ki, mintha ő lopott volna a cégtől.

A szék mögöttem megnyikordult. Nem tudtam, mikor álltam fel.

Anna odalépett a hangrögzítőhöz, de Laura elkapta a csuklóját.

– Ne nyúlj hozzá!

– Te nem tudod, mit csinálsz! – kiáltotta Anna.

– Dehogynem. Végre tudom.

Jamesről kiderült, hogy nemcsak a férje szeretője, hanem az a külsős pénzügyi tanácsadó is, akit Anna ajánlott a cégemhez. Azt hittem, véletlenül találtak egymásra. Valójában hónapok óta együtt mozgatták a pénzt.

De Laura még nem mondta el, miért kellett ehhez az én halálomról beszélniük.

Ekkor Anna telefonja rezegni kezdett a padlón.

A kijelzőn egyetlen név jelent meg: James.

Anna lehajolt érte, de én gyorsabb voltam. Felvettem a hívást.

Néhány másodpercig senki sem szólt.

Aztán James hangja megszólalt a vonal másik végén:

– Dávid, ha Laura ott van nálatok, akkor már mindent tudsz. De azt még nem, hogy ma este mi fog történni veled…

3. RÉSZ

…– Mondd el neki – szólt Laura halkan. – Most már nincs hová menekülnöd.

James felnevetett a telefonban, de a nevetésében nem volt semmi öröm.

– Dávid, hallgass rám! Anna hazudott neked, de én meg tudom magyarázni.

– Akkor magyarázd meg, mi fog történni velem ma este.

Csend lett.

A kezem annyira remegett, hogy a telefon széle a tenyerembe vágott. Anna a fal mellett állt, és sírás nélkül folytak a könnyei.

– Azt a tervet már lefújtuk – mondta James.

– Milyen tervet?

Laura elővette a dosszié utolsó lapját.

– Hallgasd meg a teljes felvételt.

A hangrögzítő újra sercegett. Ezúttal egy garázs visszhangja hallatszott, majd Anna hangja.

– Ha Dávid meghal a gyógyszer miatt, mindenki balesetnek fogja hinni.

James felelt:

– A biztosítás hárommillió dollár. A cég tartozásai eltűnnek, te pedig szabadon maradsz.

– És ha gyanút fognak?

– A viszony miatt mindenki azt fogja hinni, hogy összeomlott. Az emberek azt gondolják majd, magával végzett.

A felvétel leállt.

Nem hallottam a kinti fűnyírót. Nem hallottam az órát. Csak a saját vérem lüktetését.

Anna hozzám lépett.

– Dávid, én nem akartam ezt.

– De kimondtad.

– James kényszerített.

– A telefonomon még ma reggel azt mondtad, hogy miattam feküdtél le vele.

– Mert féltem!

– Tőle vagy attól, hogy lebuksz?

Nem tudott válaszolni.

Laura az asztalra tette a banki kivonatokat. Három utalás szerepelt rajtuk, összesen százhatvanezer dollár értékben. Az egyik kedvezményezettje egy olyan vállalkozás volt, amelynek a tulajdonosa James álneve alatt szerepelt.

– Ezért találtam meg a teherautódat – mondta Laura. – James azt hitte, hogy csak az üzemanyagszámlákat ellenőrzöd. Nem tudta, hogy a fedélzeti kamera mindent rögzít.

– Mit rögzített? – kérdeztem.

Laura bekapcsolta a telefonján a videót. A felvételen James látszott, amint éjjel belép a cégem raktárába. Anna vele volt. A nő a kezében egy kis, barna gyógyszeres dobozt tartott.

Anna hátralépett.

– Ez nem lehet nálad.

– A másolatát már elküldtem a rendőrségnek – felelte Laura.

A telefon még mindig a kezemben volt. James mindent hallott.

– Dávid, figyelj rám! – kiáltotta. – Anna csak felült arra, amit mondtam. Ha most rám vall, ő is börtönbe kerül.

– Te hívtál fel – mondtam. – Te mondtad ki, hogy mi fog történni.

– Ne játszd az áldozatot!

Laura hirtelen a bejárati ajtóra nézett.

Kint fék csikordult az aszfalton. Két sötét jármű állt meg a ház előtt, és valaki háromszor kopogott az ajtón.

A következő pillanatban egy ismeretlen férfihang szólalt meg odakint:

– Dávid, nyissa ki. Nemcsak Jamesről kell beszélnünk. Anna telefonján van egy üzenet, amely mindent megváltoztat…

És Anna ekkor először nézett úgy rám, mintha nem engem féltene, hanem saját magától rettegne…