A tóparti buli után Tessa ágyában ébredtem, ő pedig úgy mosolygott rám, mintha semmi különös nem történt volna

Amikor Tessa azt kérdezte tőlem a hálószobája ajtajában, hogy emlékszem-e arra, mit tettem előző este, a kezében remegni kezdett a kávésbögre.

A plafont néztem. Az enyém sima fehér volt, az ablak fölött egy vékony repedéssel. Ez viszont halványkék, két sötét gerendával és lassan forgó rézventilátorral. A takaró sem az enyém volt, ahogy a cédrus, a mosószer és a frissen főtt kávé keveredő illata sem.

Felültem.

A komódon egy fénykép állt Tessáról. Mezítláb nevetett a stég végén, a Seedar-tó csillogott mögötte. Ismertem azt a komódot. Ismertem a szobát. És valamiért Tessa matracán feküdtem.

Aztán ő megjelent az ajtóban szürke nadrágban, egy régi önkéntes pólóban, kezében két bögrével.

– Jó reggelt, drágám.

– Tessa.

– Nolan.

– Miért vagyok az ágyadban?

Felém nyújtotta az egyik bögrét.

– Előbb kávé.

– Nem.

– Akkor több marad nekem.

Belekortyolt, és úgy próbált komoly arcot vágni, hogy a szája sarka közben megrezdült.

– Élvezed ezt – mondtam.

– Talán egy kicsit.

– Mit csináltam?

– Attól függ, pontosan melyik részre gondolsz.

A gyomrom összerándult. Lenéztem magamra. Farmer, póló, zokni. Minden a helyén volt. Ez valamennyire megnyugtatott, de nem eléggé.

– Tessa, komolyan kérdezem.

A mosolya eltűnt.

– Nem tettél semmi olyat, amiért bocsánatot kellene kérned.

– Te tettél valamit?

– Én csak megpróbáltalak életben tartani.

A mondat után a ventilátor kattogása hirtelen túl hangos lett.

Utolsó tiszta emlékem a tóparti buli volt. A tűzrakóhely körül papírtányérok hevertek, a zenekar már elpakolta a hangszereit, és Mrs. Donnelly arról vitatkozott velem, hogy a félig kiégett fényfüzér dísznek vagy veszélyforrásnak számít-e.

– Szerintem infrastruktúra – mondtam neki.

– Maga mindig mindent túl komolyan vesz, Nolan.

Ezután csak képek maradtak. Tessa nevetése. Füstszag. A tó fekete víztükre. Egy férfihang, amely azt mondta: „Holnapra egyikőtöknek sem lesz itt háza.”

Felnéztem Tessára.

– Ki volt a tűzrakónál?

– Ezt nem tudod?

– Nem.

– Victor Hale.

A neve úgy ütött mellkason, mintha valaki ököllel talált volna el. Victor két hónapja próbálta felvásárolni az egész déli partszakaszt. Azt mondta, szállodát épít a helyére. Tessa volt az egyetlen, aki nyíltan ellenezte.

– Mi történt vele?

Tessa letette a bögrét az ajtó melletti keskeny asztalra. A porcelán alján egy apró repedés futott körbe, és minden egyes mozdulatnál halk koppanással érintette a fát.

– Tegnap este Victor beszélt veled.

– Miről?

– A házakról. Rólam. Egy fájlról, amit meg akartál találni.

– Milyen fájlról?

– Erről próbálok meggyőződni.

Kinyitotta a szekrény felső fiókját, majd kivett belőle egy barna vászontokot. A tokon sárga csíkok futottak, mintha régen egy mentőfelszerelés része lett volna. Letette közénk az ágyra.

– Ezt a te kabátod zsebében találtam.

– Mi ez?

– Nem tudom. De amikor megtaláltam, már két ember állt a hátsó verandámon.

A folyosó felől ekkor három lassú kopogás hallatszott.

Tessa arca elsápadt.

– Ne mozdulj – suttogta.

A kilincs lenyomódott. Tessa a vászontok felé nyúlt, én pedig a takaró alól kiléptem, amikor a bejárati ajtó mögött egy férfihang megszólalt.

– Tessa, tudom, hogy Nolan nálad van. Ideje, hogy végre átadjatok mindent…

2. RÉSZ

A férfihang után egy pillanatig csak a ventilátor kattogása hallatszott. Tessa a vászontokot a párna alá csúsztatta, majd a hálószoba ajtajára nézett.

– Ki az? – kérdezte.

– Helyettes seriff. Nyisd ki.

Felismertem a hangot. Dale Mercer volt az, Victor Hale régi barátja és a város egyetlen rendőrtisztje, aki minden falusi rendezvényen úgy mozgott, mintha övé lenne a tópart.

Tessa közelebb hajolt hozzám.

– A hátsó ajtón át kimész a fáskamrába.

– Nem hagylak itt.

– Ha most hősködni kezdesz, mindkettőnket elvisznek.

– Miért?

– Mert valaki azt akarja, hogy úgy tűnjön, te törtél be Victor irodájába.

A szavak lassan jutottak el hozzám. A fejem lüktetett, mintha belülről kalapálták volna a koponyámat.

– Betörtem?

– Nem emlékszel arra, hogy elmentünk a klubházhoz?

– Te és én?

– Igen.

A hálószoba ablakához léptem. Odakint a reggeli köd a fű fölött ült, a tó pedig alig látszott a nyírfák között. A párkányon egy csorba kerámiahal feküdt. Tessa mindig azt mondta, az volt az első tárgy, amit az anyjától kapott.

– Mit láttunk ott?

– Nem tudom, mert mielőtt bejutottunk volna, összeestél.

– Miért?

– Mert valaki valamit tett az italodba.

Kopogás. Ezúttal erősebben.

– Tessa! Nyisd ki, vagy betöröm az ajtót!

A nő arca megfeszült.

– Menj.

– Nem.

– Nolan, kérlek.

A kérésben olyan félelem volt, amit két év alatt egyszer sem hallottam tőle. Négy házzal lakott arrébb, kölcsönadtuk egymásnak a szerszámokat, átvettem a csomagjait, ő pedig minden ősszel elvitte a leveleimet, amikor üzleti úton voltam. De most úgy nézett rám, mintha én lennék az egyetlen ajtó a meneküléshez.

A hátsó verandán át a fáskamrába rohantam. A faajtó hideg kilincse a tenyerembe vágott. Odabent gyanta- és nedves földszag volt, a polcon pedig egy régi hómaró mellett láttam a saját barna vászontokomat.

Nem a párna alá rejtett darabot.

Egy másikat.

A tokot kinyitva egy apró, fekete hangrögzítő hevert benne, rajta egyetlen villogó zöld ponttal. Alatta egy összegyűrt blokk feküdt a tóparti büféből. Az időpont: este 10 óra 47 perc.

A hangrögzítőből hirtelen recsegés tört elő.

„Ha ezt hallod, ne bízz Mercerben.”

A saját hangom volt.

Megdermedtem.

„Tessa tudja, hol van a másolat. Hale hazudik a tűzről. Ne engedd, hogy…”

A felvétel elnémult.

Az ajtó túloldalán léptek közeledtek. Valaki megragadta a kilincset.

– Nolan? – hallatszott Dale hangja. – Tudom, hogy bent vagy.

A kezem remegett. A hangrögzítőt a zsebembe csúsztattam, és a falhoz lapultam. A fáskamra másik végén egy keskeny nyílás vezetett a nádas felé, de a deszkák között beszűrődő fényben megláttam valamit a földön: egy apró, ezüstszínű pendrive-ot, amelyen vörös festékkel egyetlen betű állt.

T.

Az ajtó reccsenve kinyílt. Dale egyik kezében pisztoly volt, a másikban pedig egy átlátszó bizonyítékos tasak.

– Azt hiszed, a barátnőd meg tud védeni? – kérdezte.

– Nem a barátnőm.

– Akkor még könnyebb lesz elmagyarázni, miért találtak vért Victor irodájában a te ingeden.

A vér megfagyott bennem.

– Milyen vérről beszél?

Dale előhúzott egy összegyűrt fehér pólót a tasakból. A gallérján sötétbarna folt éktelenkedett.

– Erről.

A következő pillanatban Tessa jelent meg mögötte egy nehéz vaslámpával a kezében.

– Dale, tedd le a fegyvert.

– Add át a pendrive-ot!

Tessa rám nézett.

– Milyen pendrive-ot?

Dale tekintete a padlóra zuhant. Éppen csak egy másodpercre, de elég volt. A zsebemben éreztem az ezüst tárgy éles szélét.

– Tessa – mondtam –, mit rejtettél el előlem tegnap este?

Ő nem válaszolt. Csak a fáskamra hátsó fala felé nézett, ahol a deszkák mögül lassan beszivárgott a benzin szaga…

3. RÉSZ

A benzin szaga egyetlen pillanat alatt betöltötte a fáskamrát. Tessa elejtette a lámpát, Dale pedig hátralépett, mintha ő is csak most értette volna meg, hogy a ház mögött valaki tüzet készít elő.

– Mindenki kifelé! – kiáltotta Tessa.

A hátsó falon át a nádasba rohantunk. A száraz fű végighasította a csuklómat, a köd pedig hideg vízként tapadt az arcomra. Alig értünk a stéghez, amikor a ház mögött fellobbant a láng.

Dale a rádiójához kapott.

– Központ, tűz ütött ki Whitmore házánál. A gyanúsítottak…

– Ne merd! – Tessa nekirontott.

Dale félrelökte. Én elkaptam a karját, de a fejem azonnal megszédült. A tóparti kövek között térdre estem.

– A hangrögzítőt! – mondta Tessa. – Most!

A nádas mögé húzódtunk, miközben a ház ablakaiból narancssárga fény tört elő. A zsebemből kivettem a készüléket és az ezüst pendrive-ot.

– Mondd el az igazat.

– El fogom.

– Most.

Tessa lesütötte a szemét.

– A bátyám, Caleb, három hónapja meghalt. Mindenki balesetnek nevezte, mert lezuhant Victor régi csónakházának tetőszerkezetéről. De Caleb megtudta, hogy Victor hamis iratokkal vásárolta fel a tóparti házakat.

– És te?

– Folytattam, amit ő elkezdett. A pendrive-on van a könyvelés másolata és egy videó.

Dale a fegyverét emelte ránk.

– Ezt a rendőrségen is elmondhatjátok.

– Éppen oda nem vihetjük – felelte Tessa. – Maga is benne van.

Dale arca megkeményedett.

– Vigyázz, mit mondasz.

– A felvételen hallható, ahogy Victor pénzt ígér magának azért, hogy Caleb halálát balesetként zárja le.

Dale egy pillanatra mozdulatlanná vált.

Én bekapcsoltam a hangrögzítőt.

A recsegés után Victor hangja töltötte be a nádas csendjét.

„Ha Caleb még egyszer a papírokról beszél, a tó elhallgattatja. Mercer elintézi a jelentést. Nolan pedig… ő túl becsületes ahhoz, hogy észrevegye, mennyire könnyű irányítani.”

A felvételen ezután Dale hangja következett.

„A házakat hétfőn aláírják. Aki ellenkezik, annak betörés lesz a nevében.”

Dale elsápadt.

– Ez hamisítvány.

– A hangját saját maga ismeri fel – mondtam.

– A rendőrség nekem fog hinni.

– Már nem csak a rendőrségnél van – felelte Tessa.

A zsebéből elővette a telefonját, és megmutatta a képernyőt. A felvétel automatikusan elküldődött egy oknyomozó újságírónak és Caleb ügyvédjének, amikor a pendrive-ot a készülékemhez csatlakoztattam.

Dale rám meredt.

– Mikor tetted ezt?

– Nem én. A bátyám készítette elő – mondta Tessa. – Nolan csak elindította.

A tűzoltók szirénája felhangzott az úton. Dale hátrálni kezdett, de a stég végén két egyenruhás állta útját. Nem a helyi rendőrségtől jöttek.

Az egyik nő elővett egy irattartót.

– Dale Mercer, az állami nyomozóhatóság nevében le kell tennie a fegyvert.

Dale kezéből kiesett a pisztoly.

Tessa ekkor megfogta a vállamat.

– Nolan, még valamit tudnod kell.

– Mit?

– Nem véletlenül nem emlékszel az estére.

A nő elővett egy lezárt orvosi tasakot. Benne egy apró üveg és a kórházi vizsgálat eredménye feküdt.

– Victor nem csak elkábított – mondta. – Amikor összeestél, azt hitte, meghaltál. Aztán elvitt az irodájába, és megpróbálta rád húzni a betörést.

– Honnan tudod?

– Caleb kamerája rögzítette.

Tessa felmutatta a telefont. A képernyőn Victor alakja látszott, amint a félig öntudatlan testemet a klubház hátsó ajtaján át vonszolja.

Azt hittem, a legrosszabb már elmúlt.

Akkor Tessa telefonja megszólalt.

Ismeretlen szám volt.

Felvette.

A vonal túlsó végén egy rekedt férfihang suttogott:

– Ha azt akarjátok, hogy Caleb nevéből soha ne derüljön ki az igazság, gyertek a régi kompállomásra. Egyedül. Mert nálam van az eredeti felvétel…