RÉSZ 4 — A főnököm ágyában ébredtem, miközben a házban mindenki engem figyelt — aztán Victor arcáról eltűnt a megszokott nyugalom

RÉSZ 4

A telefon Victor kezében rezgett, miközben a folyóparti raktár címét hallgattuk.

— Egyedül jöjjön — ismételte a hang. — A lányt is hozza.

A vonal megszakadt.

A szobában senki nem mozdult.

Luca azt hitte, újra ő irányít.

Victor azonban nem őt nézte, hanem engem.

— Elmegyek — mondtam.

— Nem.

— Tommyról van szó.

— Éppen ezért nem viszlek oda.

— Ha én nem megyek, megölik.

Victor tekintete megkeményedett.

— Senki nem öli meg az öcsédet.

— Ezt nem tudhatja.

— De tudom.

A hangja nem volt hangos. Mégis mindenki elhallgatott.

A következő húsz percben Victor három hívást intézett. Az elsőt a kórháznak, ahol Tommy kezelését végezték. A másodikat egy ügyésznek. A harmadikat a saját ügyvédjének, Elena Marinnak.

Elena tíz perccel később érkezett. Fekete kabátjáról olvadt hó csöpögött a márványpadlóra.

— Ha ezt átadjuk, nincs visszaút — mondta.

— Már régen nincs — felelte Victor.

— A felvétel önmagában erős, de a támadót is be kell azonosítani. Mrs. Gable vallomása nélkül nehezebb lesz.

Mrs. Gable összerezzent.

— Én beszélni fogok.

Luca felnevetett.

— Maga? Azt hiszi, megússza?

— Nem — mondta a nő. — De maga sem.

Elena kivette a telefonját.

— A rendőrség már úton van.

Luca arcáról eltűnt az önbizalom.

Aztán a zsebébe nyúlt.

Victor észrevette.

— Ne.

Luca megállt.

A következő pillanatban az ajtó berobbant, és a ház hátsó folyosójáról két fegyveres férfi rohant be. Az egyik a mennyezetbe lőtt. A vakolat ránk hullott, a csillár üvegei csilingelni kezdtek.

Én a padlóra vetettem magam.

Victor rám borult, testével takart el.

— Ne mozdulj!

A fülem zúgott. A sárgaréz csillag a tenyerembe szorult, egyik éle felsértette a bőrömet.

Victor emberei visszalőttek, de nem a férfiakra, hanem a fal mellé, hogy elvágják az útjukat. Elena az asztal mögé húzta Mrs. Gable-t.

Luca menekülni próbált.

Victor elkapta a gallérjánál.

— Ennyi év után tényleg azt hiszi, hogy a kijáratot nem őrzöm?

— Ha letartóztat, mindent elveszít.

— Már elveszítettem a bátyámat.

Victor megszorította, majd a földre kényszerítette.

A rendőrség szirénája néhány másodperccel később felhasította az éjszakát.

Tommyt biztonságos helyre vitték. Mire megérkeztem hozzá, a kórház egyik különszobájában ült, a karján friss kötés volt.

— Jól vagy? — kérdeztem.

— Én igen. Te viszont úgy nézel ki, mintha egy háborúból jöttél volna.

Leültem mellé, és magamhoz öleltem.

— Sajnálom.

— Mit?

— Hogy ebbe belekevertelek.

Tommy a vállam fölött Victorra nézett, aki az ajtó mellett állt.

— Ő a főnököd?

— Igen.

— Félelmetes.

— Hallottam — mondta Victor.

Tommy halványan elmosolyodott.

— Akkor nem süket.

Victor szája sarkában először láttam valami mosolyfélét.

Hajnalban Elena visszahívott minket a társalgóba. A rendőrök Lucát és a két fegyveres férfit elvitték, Mrs. Gable pedig vallomást tett. Mindenki azt hitte, ezzel vége.

Akkor egy új üzenet érkezett Victor telefonjára.

Nem Lucától jött.

A feladónál csak ennyi állt: Marco Russo.

Az üzenet egyetlen mondatból állt.

„A felvételnek csak az első része volt az apád csillagában. A második bizonyítékot már elvitték a házból.”

Victor rám nézett.

A következő pillanatban a biztonsági rendszer minden képernyője egyszerre elsötétült…